Október elején a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szegedi Képzési Központja adott otthont egy különleges kerekasztal-beszélgetésnek, amelyen a város három kiemelkedő középiskolájának vezetői és a szegedi tankerületi központ igazgatója osztották meg tapasztalataikat.
A program apropóját az adta, hogy az MCC idén februárban először jelentette meg országos középiskolai rangsorát, a TOP 100-as listát, amelybe három szegedi intézmény is bekerült: a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Dugonics András Piarista Gimnázium. A beszélgetést Szakos Enikő, a Tanuláskutató Intézet oktatáskutatója moderálta.
Az est során a résztvevők arról beszéltek, mitől válik egy iskola igazán jóvá, hogyan lehet fenntartani a magas színvonalat, és mi rejlik a rangsorok mögött. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit tankerületi igazgató kiemelte: bár a figyelem rendszerint a legjobbakra irányul, őt sokkal inkább az oda vezető út érdekli. Mint mondta, a legjobb iskolák felelőssége abban rejlik, hogy példát mutatnak a többieknek, és kijelölik az irányt az egész oktatási közösség számára.
Nagy Anett, a Radnóti gimnázium igazgatója hangsúlyozta, hogy intézményük sikerének kulcsa az egyéni teljesítmények támogatása és a közösségi munka. A pedagógusok mind hozzák saját szakterületük legjavát a közös műhelyekbe, ahol a diákok együtt fejlődhetnek. A különböző évfolyamok közötti átfedések pedig lehetőséget adnak arra, hogy a nagyobbak motiválják a fiatalabbakat, így a tanulás és a tehetséggondozás természetes közösségi élménnyé válik.
Jusztinné Nedelkovics Aliz, a Piarista gimnázium vezetője elmondta, hogy nem kifejezetten a rangsorba kerülés volt céljuk, sokkal inkább a mindennapi minőségi munka, amelynek eredményeként végül bekerültek a TOP 100-ba. Véleménye szerint a siker titka a tanárok hivatástudatában, elkötelezettségében rejlik, valamint abban a folyamatos törekvésben, hogy mindig azt keressék: mitől lesz valóban jó egy iskola. Számukra a nevelés az értelem mellett az érzelmi, társas és spirituális fejlődés támogatását is jelenti.
Dobi János, a Báthory iskola igazgatója kritikus szemmel tekint a rangsorokra, ugyanakkor elismeri, hogy a mai világban elkerülhetetlen a teljesítménymérés. Saját intézményük igazi sikerének azonban nem a helyezéseket tartja, hanem azt, amikor a volt diákok bizalommal visszahozzák gyermekeiket, sőt gyakran több generációt is ugyanoda íratnak. Szerinte a rangsorok önmagukban keveset árulnak el, hiszen a századik helyezett intézmény is az ország legjobb húsz százalékába tartozik, és a különbségeket sokszor apró, nem mérhető tényezők adják.
A beszélgetés végén abban mindannyian egyetértettek, hogy a jó iskola nem csupán tudást közvetít, hanem közösséget épít, értékeket ad át, és olyan környezetet teremt, ahol a gyerekek biztonságban érezhetik magukat, kibontakozhatnak, és valódi személyiségfejlődésen mehetnek keresztül. A szegedi esemény ismét rávilágított arra, hogy bár az utak és módszerek eltérhetnek, a cél közös: olyan iskolákat építeni, amelyek nemcsak a rangsorokban, hanem a mindennapi életben is a legjobbak közé tartoznak.